Teljesen természetes anyag, amelyet az emberi szervezetben és az állati, illetve növényi táplálékokban egyaránt megtalálunk.
Az L-karnitint az energia szállítójaként is nevezhetjük, hiszen legfontosabb szerepe, hogy a zsírsavakat átvigye az izomsejtek falán. Az izomsejt belsejében ezek a zsírsavak elégnek, így energia szabadul fel, melyre a szervezetnek szüksége van.
Normális körülmények között a test megfelelő mennyiségben termeli ezt az anyagot, így külső utánpótlása nem szükséges. Kivéve, ha fogyni szeretnénk. Ha a karnitin nagyobb mennyiségben van jelen az izmainkban, akkor azok nagyobb mennyiségű zsírt képesek energiává alakítani, így fogyni fogunk, közben pedig nő a teherbíróképességünk, ami által többet leszünk képesek edzeni.
Az eredményes és tartós fogyás érdekében naponta 1-2 grammot kell szedni, legalább 24 héten keresztül. Egy kutatás bebizonyította, hogy 24 hét elteltével az izmok 55%-kal több zsírt égettek el.
Az L-Karnitin azért is nagyon hasznos, mert az olyan területeken felhalmozódott zsír lebontásában is segít, ahol kizárólag edzéssel nem lehet fogyasztani (például a belső szerveken lerakódott zsír).
Az L-karnitin tehát nagyon hasznos szer:
- segít a szervezetnek zsírból energiát elő állítani
- hozzájárul a fogyáshoz
- hozzájárul az izomfejlődéshez
- hozzájárul a magasabb energiaszinthez és
- hozzájárul a nagyobb teljesítőképességhez
- energiát ad a sejteknek
- természetes antioxidáns
- támogatja az immunrendszert
- védi a szívet és az érrendszert
- csökkenti a szívritmuszavarokat
- javítja a koszorúerek vérellátását
- védi a belső szerveket
- csökkenti az étvágyat
- csökkenti a vércukorszintet
- csökkenti a tejsavképződést (izomláz)
- csökkenti a koleszterinszintet
- kedvezőbb környezetet teremt a regenerálódáshoz
- 100%-ban természetes

