A testsúly önmagában nem mond el mindent arról, mi történik a testedben.

És úgy tűnik, még a BMI sem elég hozzá. Ugyanis egy több mint 260 ezer embert vizsgáló kutatás szerint sokat számít az is, hol van rajtad a felesleg. Különösen a has környékén lerakódó zsír lehet fontos a szív- és érrendszeri kockázat szempontjából. Ez azért érdekes, mert két embernek lehet ugyanolyan a BMI-je, miközben teljesen más a testösszetétele és a derékbősége. Sőt, a vizsgálatban a normál testsúlyúnak számító emberek között is voltak olyanok, akiknek magas volt a derékbőségük vagy a derék–csípő arányuk. Vagyis attól, hogy a mérleg és a BMI azt mondja, hogy „rendben vagy, nem vagy elhízva”, a hasi zsírt még nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Na de miért? Azért mert a hasüregben felhalmozódó, úgynevezett zsigeri zsír nem egyszerűen csak egy esztétikai kérdés. A nagyobb mennyisége összefügghet többek között kedvezőtlenebb anyagcsere-állapottal és magasabb szív-és érrendszeri kockázattal is. Ez persze nem azt jelenti, hogy most dobd ki a mérleget. A testsúly, a BMI, a derékbőség és az, hogyan változik a tested idővel, együtt sokkal többet mond, mintha bármelyik számot csak önmagában figyeled. Szóval ha fogysz vagy életmódot váltasz, ne csak azt nézd, hány kilót mutat a mérleg. Időnként mérd meg a derekadat is. Lehet, hogy ott hamarabb látszik egy nagyon fontos változás. Te szoktad mérni a derekadat is, vagy csak a mérleget nézed? Írd meg kommentben!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük