Ha a fogyókúrád már az első napon szívás, ne lepődj meg, hogy pár nap múlva eleged lesz belőle.
Nagyon sokan úgy kezdenek bele a fogyásba, mintha mostantól folyamatosan büntetniük kellene magukat. Hétfőtől nincs kenyér, nincs nasi, nincs semmi kilengés, minden kimérve, minden szabályozva, és persze mostantól minden nap tökéletesen kell csinálni mindent. Csak hát ezt egy ideig lehet bírni. Aztán jön a fáradtság, a stressz, egy nehezebb nap, és borul az egész. A gond ilyenkor nem az, hogy gyenge vagy, vagy nincs benned elég akaraterő. Hanem az, hogy már a rajtnál túl nagy szívást csinálsz az egészből. Olyan szabályokat húzol magadra, amit egy átlagos hétköznapban nagyon nehéz hosszabb ideig tartani. És amikor ezt pár nap után már nem bírod, akkor azt hiszed, veled van a baj. Pedig sokszor nem veled van a baj, hanem azzal, ahogy nekikezdesz. Ugyanis minél szigorúbban indítasz, annál nagyobb az esélye annak, hogy az első hiba után már jön is a gondolat: na tessék, ezt sem bírtam. Innen meg nagyon könnyű megint teljesen elengedni az egészet. Pedig lehet, hogy csak okosabban kellene kezdened. Mert amit már hétfő reggel utálsz, azt nagyon nehéz lesz csütörtökig is szeretni. Szóval ha mindig pár nap után esel szét, lehet, hogy nem az akaraterőddel van baj. Hanem azzal, hogy megint túl durván indultál neki. Veled is előfordul már, hogy túl szigorú volt a diétád és pár nap után szétestél? Ha igen, Írd meg kommentben.


Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!