Koronavírus – A mosoly ereje
Ebben a kiélezett helyzetben amikor mindenki feszült és kimerült, a mosoly erejéről szeretnénk megosztani pár gondolatot.
A mosoly az egyik legtermészetesebb és legkifejezőbb emberi megnyilvánulás a világon, ami univerzális, minden kultúrában ugyanazt jelenti és ráadásul ragályos is, illetve vissza is hat ránk.
A mosolygáskor termelődő hormonok csökkentik a vérnyomást, illetve a szervezet dopamin és kortizol szintjét – azaz a stressz-szintet. Ezzel párhuzamosan javítja az agy vérellátását, amely ezáltal több oxigénhez és „jó” hormonhoz (pl. a szerotoninhoz, boldogsághormonhoz) jut.
Egy kutatás szerint a sok mosolygás akár hét évvel is meghosszabbíthatja az életünket.
Egy őszinte mosoly vonzóbbá teszi az arcot.
És nem is melós mert amíg a szemöldökráncoláskor több mint 40, addig mosolygáskor kevesebb mint 20 izmot mozgatunk meg.
Az, hogy mosolygással tudatosan tudunk-e javítani kedélyállapotunkon még vitatott, de azért egy pár próbát megér.
Bónusz: persze, hogy pozitívan hat az immunrendszerre is.
Vigyázzatok magatokra!










