Alvás

Koronavírus – Alvás fontossága

Több kutatás is foglalkozott már az alvás és az immunrendszer kapcsolatával és mindannyiszor bebizonyosodott, hogy mennyire szoros összefüggés van a két dolog között.

Először is, ha az immunrendszernek fel kell vennie a harcot egy fertőzéssel szemben, akkor a központi idegrendszerben termelődő immunfehérjék többek között az alvásra is hatással vannak, elősegítik azt. Főleg a mélyalvást. De vajon miért? A válasz, hogy az immunrendszer éjszaka, alvás közben erősebben teljesít, mint nappal miközben ébren vagyok. Éjszaka nagyobb „hőfokon” tud dolgozni, illetve ugyanakkor regenerálódik is az alvási fázis alatt. Így másnap már egy erősebb immunrendszerrel ébredhetünk.

Ebből következik az ellenkezője is, aki krónikus alváshiányban szenved, annak nem képes megfelelően sem védekezni, sem regenerálódni az immunrendszere, így nehezebben veszi fel a harcot bármilyen kórokozóval szemben, illetve a védőoltások is kevésbé lesznek hatékonyak, mivel az antitest-válasz nem lesz olyan erős.