Tag Archive for: étkezés
8 egyértelmű jel, hogy megfáztál és mit tehetsz ellene – 1. rész
Megvan az az érzés, amikor levertnek, fáradtnak érzed magad? Valószínű lemerült az immunrendszered. Alud ki magad! A hat óránál kevesebbet alvók négyszer nagyobb eséllyel fáznak meg, mint azok, akik hét óránál többet alszanak.
Ha kezd dugulni az orrod, igyál sok vizet, hogy támogasd az orrnyálkahártyád nedvességét, ami így küzd és védekezik a vírusok ellen. Légy hidratált!
A stressz szintén nem tesz jót az immunrendszernek, ami így nehezebben veszi fel a harcot a kórokozókkal szemben. Mindenképpen k ezeld!
Ha pedig a torkodban kezded érezni a kaparó érzést, gargarizálj meleg, sós vízzel. Segít csökkenteni a duzzanatot és a nyálka felhalmozódását a torok hátsó részében és az orrjáratokban, ahol a köhögési receptorok vannak.
Maradt még négy, hozom a következő részben!
8 egyértelmű jel, hogy megfáztál és mit tehetsz ellene – 2. rész
Ha a szokásosnál gyakrabban fújod az orrod, ez a megfázás egyik korai jele lehet. Bár nehéz megkülönböztetni a szezonális allergiától. De mindkét esetben egy forró zuhany csodákra képes.
Ha már megfáztál, pihenj! De ne vízszintes testhelyzetben, mert úgy ingerled a köhögési receptorokat, támaszd ki magad egy párnával.
Próbálkozhatsz gyógynövényekkel is, mint az echinacea, mely lerövidítheti a megfázás időtartamát és súlyosságát is, ha már az első jelre szedni kezded, és legalább két-három napig használod.
De mi az igazi csodafegyver? A mami húslevese! Hidratálsz vele, tele van sókkal és elektrolitokkal, a benne lévő fűszerek és zöldségek is gyógyító hatásúak lehetnek, illetve a fehérjéje bizonyítottan segít leküzdeni a vírusokat.
Ha nem láttad az első részt, nézd meg azt is!
Mami, neked meg köszi a pólót!
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 7. rész
Az alvajárókat nem szabad felébreszteni. De! Nincs dokumentált eset, az ellenkezőjére. Óvatosan kell eljárni, hogy ne ijesszük meg, ennyi.
Vannak, akiknek csak néhány órát kell aludniuk. Bizonyított, hogy akik ezt állítják, azoknak nem működik optimális az agya. Nagyon-nagyon ritka, aki négy-öt órával beéri.
Az alkohol segít jól aludni. Nem! Esetleg elaludni, de amikor el kezd lebomlani, az általában felébreszt, és ezt gyakran szívdobogás is kíséri.
Normális a horkolás. Azért, mert gyakori, nem jelenti, hogy nem káros. A gyakori horkolók ugyanis fokozottan ki vannak téve a szívbetegségnek.
A birkák számolása segít elaludni. Igen, de bizonyított, hogy a nyugtató képek, mint a tengerpart vagy kandalló, gyorsabb elalvást eredményezhet.
Következő posztban folytatom az 50-es listát, nézd meg azt is!
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 8. rész
Tévhit, hogy a lúdtalppal nem lehet sportolni vagy hosszú távokat sétálni. Régen valóban nem lehettél vele katona, de most már tudjuk hogy a lúdtalapsok sokkal kevésbé hajlamosak a sérülésekre.
Hidegben az alkoholfogyasztás felmelegít. Nem! Kezdetben valóban úgy tűnhet, mert tágítja az ereket, de ezzel pont hogy a megfázást kockáztatod.
Ha vki már annyira fázik, hogy vacog, jó ötletnek tűnhet egy forró fürdő, de hirtelen felmelegedés túlságosan megterhelő lehet a szervezetben, ezért jobb saját hővel, takaróval csinálni.
Ha vkinek pedig már szinte elfagynak az ujjai, összedörzsölnénk, hogy felmelegítsük , de a dörzsölés tovább károsítja a már egyébként is érzékeny bőrt.
Következő posztban folytatom a listát!
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 9. rész
Tévhit, hogy az öregedéssel elbutulsz. Ez bizonyítottan csak akkor igaz, ha nem figyelsz arra mit eszel és nem mozogsz semmit, eltekintve a betegségektől.
A mentális betegség akaraterővel gyógyíthatóak. Sajnos nem. Ez onnan fakad, hogy ezeket nem tekintik igazi betegségnek. Mosolyogj majd elmúlik! Hát nem.
Ha asztmás vagy, ne eddz! De! Ez egy régi tévhit a ’70-es évekből. A fizikai aktivitás segíthet a tünetek enyhítésében és javítható vele tüdőfunkció is.
A forró vizes kézmosás több baktériumot távolít el . Bizonyított, hogy kézmosáskor, nem a víz hőmérséklete határozza meg, mennyi baktériumot távolítasz el a kezeidről.
Végül: A fényvédő krém teljes mértékben megvéd a bőrráktól. Dehogy! Mindig válassz körültekintően, hogy minimalizáld a kockázatot.
Van még egy pár tévhit, hozom a következő posztban!
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 10. rész
Ez a 10. befejező rész, ami egy kicsit különleges!
Tévhit, hogy megihatod a saját pisidet. Kezdetben lehet segít a kiszáradás ellen, de később problémát okoz. Az amerikai hadsereg kézikönyvében is a „Ne idd” listán van.
A medúza csípésére rá kell pisilni. Ez a tanács még a Jóbarátokban is szerepelt, de csak súlyosbítja a fájdalmat.
kígyómarás után Ki kell szívnod a mérget. A filmekben ezt csinálják, de hagyjuk hogy megduzzadjon, a szervezet ugyanis így hígítja a mérget.
Ha pedig valaki mérget ivott, hánytatni kell. Régen ezt mondták, de ezzel csak még rosszabbá tehetjük, az amúgy sem kellemes helyzetet. Itt is a hígítás a cél!
Szorult helyzetben bármit megehetünk, amit az állatok. Dehogy! Hiszen különböző emésztőrendszerekkel rendelkezünk a különböző táplálékok feldolgozására.
Ha nem láttad az első kilenc részt, nézd meg azt is!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! 159. gyorstipp
Bevásárlás előtt mindig lakjál jól.
Az éhes vásárlók ugyanis hajlamosabbak magasabb kalóriatartalmú, egészségtelen ételek venni.
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 1. rész
Ne higgy el mindent, amit hallasz a neten!
Tévhit, hogy a szívroham, mindig mellkasi fájdalommal jár. Nem! Különösen nőknél jelentkezhetnek olyan tünetek, mint légszomj, fáradtság, szédülés vagy hányinger, amik megnehezíthetik a felismerést.
Tévhit, hogy mindig tudod, ha magas a vérnyomásod. Nem! Ezért hívják néma gyilkosnak és ezért fontos a rendszeres ellenőrzés.
Tévhit, hogy hátra kell dönteni a fejed, ha vérzik az orrod, mivel az növeli a vér lenyelésének kockázatát, ami fulladást okozhat és irritálhatja a gyomrod! Fújd ki inkább és hajolj előre!
Tévhit, hogy ha jobban érzed magad, nem kell bevennie a teljes antibiotikum-kúrát. De, mert csak visszabetegszel.
Tévhit, hogy ha lázas vagy kevesebbet kell enni, mert amúgy is étvágytalan vagy. Így csak lassítod a gyógyulást!
Tetszett? A következő posztban folytatom a listát!
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 2. rész
Tévhit, hogy a férfiaknál nagyobb a szívroham kockázata. A nők azt gondolják, fogyókúrával ezt a problémát is megoldják, pedig sajnos nagyobb valószínűséggel halnak meg a szívrohamot követő évben a hölgyek.
Mindenképpen antibiotikumot kell szedni, ha megfázunk. Nem! Mivel azt legtöbbször vírus okozza, amire nem hat, így nem fogja gyorsabban elmulasztani.
Tévhit, hogy a legtöbb testhőt a fején keresztül veszítjük el és úgy fázunk meg. Arányosan veszítünk hőt a bőrünk teljes felületén.
A régi regényekben összetörték a hősnő szívét, amibe belehalt. Azt gondolnánk túlzás, pedig nem! A nagyon stresszes események hatással lehetnek a szívre.
Egyre többen felismerik, ha vki agyrázkódást szenved, de tévhit, hogy ébren kell tartani az illetőt. Ha stabil, akkor pont, hogy ajánlott az alvás !
A következő posztban folytatom, nézd meg azt is!
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 3. rész
A migrén az csak egy rossz fejfájás. Nem! A migrén egy nagyon bonyolult neurológiai rendellenesség, amely az idegrendszer több részét is érinti. Tünetei és kezelése is eltér a fejfájástól.
A szív egészsége csak a jó vagy rossz koleszterintől függ. Dehogy! Figyelembe kell még venni, például a dohányzást, a túlsúlyt, az ülő életmódot és a családi genetikát is.
Ehhez kapcsolódik, az a tévhit, hogy nem szabad tojást enni, a koleszterin miatt. Pedig az egyik legtápanyaggazdagabb élelmiszer. A telített zsírok például sokkal nagyobb hatással vannak a vér koleszterinszintjére.
Ha kint hideg van, meg fogsz fázni! Nem! Leginkább vírusok okozzák a megfázást, amik aktívabbak és fertőzőbbek hidegebb hőmérsékleten.
Tetszett? A következő posztban folytatom a listát!
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 4. rész
Tévhit, hogy az egészséges fogak vakítóan fehérek! Fogaink természetes színe sötétebb, mint gondolnád. Egyszerűen a fehér színhez kötjük az egészséget és tisztaságot.
A futópadon való futás jobb a térdnek, mint a járda. Dehogy! Hiszen az ízületi terhelés, nem a járdából jön, hanem a testsúlyunkból amit cipelünk.
Tévhit, hogy a jóga minden fájdalmat meggyógyít. Valóban hatékony lehet számos probléma esetén, de vannak olyan esetek, amikor ront a meglévő fájdalmon.
Ha kockás a hasad, akkor teljesen egészséges vagy. Dehogy! Hiszen ha látszanak a kockák, akkor nagyon alacsony a testzsírod, ami főként hölgyeknél probléma lehet.
Tévhit, hogy ha jól esik az edzés, akkor nem viheted túlzásba! De! Csak majd később jelentkezik az izomfájdalom.
Tetszett? Következő posztban hozom a többit!
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 5. rész
Ha kevesebbet eszel, az segít a fogyásban. Sajnos nem minden esetben, mivel nem minden kalória egyenlő. A jó minőségű élelmiszerek választása jobb stratégia a fogyáshoz, mint az alacsony minőségűek.
Fájnia kell, hogy hasson az edzés. Igen, de nem mindegy milyen fájdalomnak és hogy hol érzed! Sérülést kockáztathatsz vele!
A vékonyabb emberek egészségesebbek. Dehogy! Nem tudhatod miért vékony! Bevisz-e elég kalóriát, beteg-e vagy csak genetika.
Izzadni kell, hogy jó legyen az edzés. Nem! Az izzadás mennyisége számos tényezőtől függ: a hidratáltság, a hőmérséklet, a páratartalom, az edzés intenzitása és a genetika. Az edzés hatékonyságát nem az izzadság méri.
Edzés előtt elég nyújtani bemelegítésképpen. Nem! Pont hogy először be kell melegíteni a nyújtás előtt, mert sérülést kockáztatsz.
Következő posztban hozom a folytatást!
50 tévhit az emberi testről, ami KÁROS lehet az egészségedre – 6. rész
Méregteleníteni kell a szervezeted! Dehogy! Erre van a vese, a máj és tüdő! A sok méregtelenítő diétával csak fontos tápanyagokat vonsz meg a szervezetedt ől!
A filmekben, ha valaki nagyon részeg, adnak neki egy kávét és kijózanodik. Persze! A koffeintől nem fogsz, csak az idő segít, amíg lebomlik az alkohol.
Nem szabad tejterméket fogyasztani. Az igaz, hogy az emberek kb 70% laktózérzékeny, de még ők is ehetnek például joghurtot! Sajnos, sokan úgy hagyják el a tejet, hogy nem biztosítanak másik kálcium forrást a szervezetnek. Ez a baj!
A zsír miatt meg nem kell többet aggódnunk, ha diétás ételeket eszünk. Igen, a zsír miatt valóban nem, csak a rengeteg feldolgozott szénhidrát és hozzáadott cukrot miatt, ami benne van.
Következő posztban hozom a többit!
6 módszer amivel erősítheted az immunrendszered (VIP verzió)
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! 156. gyorstipp
Mindig legyen egy hobbid, amit szeret csinálni.
Az unalom ugyanis arra késztethet, hogy egészségtelen ételek után nyúlj és túledd magad.
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! 157. gyorstipp
Ne bízz a divatdiétákban, amik gyors fogyást ígérnek!
Ezek általában korlátozóak, nehéz őket betartani és csak erősítik az egyre fokozódó jojó hatást.
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! 158. gyorstipp
Mindig készíts bevásárlólistát és tartsd magad hozzá.
Így elkerülheted a csábító, egészségtelen élelmiszerek impulzív vásárlását.
8 főzési hiba amit elkövethetsz (VIP verzió)
15 természetes hashajtó – 3. rész
Édesburgonya
Számos tápanyagot tartalmaz, amelyek természetes hashajtóként működnek, például vizet, rostot, magnéziumot és B6-vitamint. Igazi szuperélelmiszer!
Tök
Alacsony szénhidrát- és cukortartalom és tele van rostokkal, amelyek segítenek a székrekedés enyhítésében. Sőt káliumot is tartalmaz, amely részt vesz az emésztőrendszer egyensúlyának fenntartásában.
Kávé
A reggeli kávé stimulálja az agyat és a beleket. A túl sok kávé pedig konkrétan hasmenést okozhat.
Granola szelet
Gyakran tartalmaznak cikóriagyökér rostot, ami hatékony segítség lehet. Utazásnál praktikus útitárs.
Savanyú káposzta
Ez a fermentált káposzta nagy mennyiségű probiotikumot és rostot tartalmaz, amelyek elősegítik az emésztési folyamatot.
Ez már a 3. poszt volt a témában, ha ilyen problémád van, nézd meg az első két részt is, biztosan találsz olyat, ami neked működik!
13 étel, amelyet soha nem szabad megenni a lejárati dátum után – 1. rész
Gondolod a szaga elárulja? Nem biztos! Nézzük:
Tojáspótlók
Egy doboz tojásnak nagyobb a mozgástere, mint a helyettesítőinek. Átlagosan három-öt nap áll rendelkezésére, kinyitás után.
Friss húsok
Sok friss nyers hús szalmonellával , E. coli-val vagy más baktériumokkal is szennyezett lehet. Ezért nagyon fontos, hogy a húst megfelelő hőmérsékleten főzzük.
Lágy sajtok
A lágyabb sajtok érzékenyebbek a baktériumokra, mint a kemények, ezért a romlás első jelére mehetnek a kukába. Általános szabály, hogy minél lágyabb a sajt, annál rövidebb az eltarthatósága.
Tégelyes fűszerek
A kenhető krémek és a szószok, attól, hogy a hűtőben, üvegedényben vannak, még nem jelenti azt, hogy a baktériumok nem érinthetik őket. Ha víz úszik a tetején vagy elszíneződött, kuka!
Következő posztban folytatom a listát , nézd meg azt is!
13 étel, amelyet nem szabad megenni a lejárati idő után – 2. rész
Az előző posztban voltak a tojáspótlók, friss húsok, lágy sajtok és tégelyes fűszerek. Nézzünk még egy párat:
Krumplisaláta
Nem csak a burgonya-, de a tonhal- vagy tojássaláták is érzékenyebbek a baktériumok elszaporodására. Főleg, ha csak beleeszünk és hagyunk maradékot.
Hidegen sajtolt gyümölcslé
A nyers, kezeletlen gyümölcslevek nagyon népszerűek, de nagyon hamar el kell fogyasztani őket. Ellenben a feldolgozott gyümölcslevek pasztőrözésen esnek át az eltarthatóság érdekében.
Darált húsok
Két napon belül el kell fogyasztani vagy le kell fagyasztani mivel a felszínen lévő baktériumok elkeveredtek a húsban.
Friss bogyós gyümölcsök
Vásárlás után körülbelül három napig lehet fogyasztani. Ha marad még, fagyasszuk le azt is!
Halak
Pont mint a húsok, ha 2 napon belül nem eszed meg, fagyaszd le ezt is!
Következő posztban folytatom a listát, nézd meg azt is!
13 étel, amelyet nem szabad megenni a lejárati idő után – 3. rész
Az első két posztban már elmondtam az első kilencet, most jöjjön a vége!
Csemege húsok
Csak három-öt napig állnak el, így mindig annyit vegyél amennyit ennyi idő alatt megeszel. Az előre csomagoltak hetekkel tovább bírják, míg fel nem bontod, mert onnantól kezdve azok is csak 3-5 nap.
Leveles zöldségek
Még a csomagolt, előmosottak is. Soha ne fogyaszd a zacskón feltüntetett dátum után.
Kagylófélék
Más tenger gyümölcseihez hasonlóan a nyers kagylókat is le kell hűteni, mielőtt a baktériumok annyira elszaporodhatnak, hogy élelmiszer eredetű betegségeket okozzanak. Ha kellemetlen szagot áraszt, azonnal kuka.
Különféle csírák
Mivel meleg és párás körülmények között termesztik, ez potenciális táptalajt jelent a baktériumok számára. Fogyaszd el őket max két nappal a vásárlás után.
A lista végére értünk, nézd meg az első két részt is!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! 150. gyorstipp
Tervezd meg előre az egész heti étkezésed!
Így pontosan tudod mit kell vásárolnod, mit kell főznöd és mit fogsz enni a hét folyamán.
Fogyókúrás tévhitek – 1. rész
Ne egyél 6 után! Ugye te is hallottad már ezt fogyással kapcsolatban, amit először elhittél, majd kiderült, hogy oltári baromság! Nézzünk még egy pár hasonlót, aminek nem szabad bedőlnöd:
Csak a kalóriák számítanak: Valójában a táplálékok minősége és az étrend összetétele is fontos a fogyás szempontjából.
A szénhidrátok hizlalnak: Nem minden szénhidrát egyforma, és az egészséges, rostban gazdag szénhidrátforrások szerves részét képezhetik az egészséges étrendnek.
A zsírszegény ételek mindig egészségesebbek: Gyakran a zsírszegény élelmiszerek cukorral vagy más hozzáadott anyagokkal vannak tele, hogy pótolják az elveszett ízt.
A gyors fogyás fenntartható: A hirtelen, nagy mennyiségű fogyás általában sosem tartós, és ugyanolyan könnyen és gyorsan vissza is jön.
Az éjszakai evés automatikusan hizlal: Nem az időpont számít, hanem az összesített kalória- és tápanyagbevitel.
A következő posztokban hozok még egy párat! Nézd meg azokat is!
Fogyókúrás tévhitek – 2. rész
A szénsavas víz hizlal! Ezt kommentelte valaki egy poszt alá! Elhitte! De te ne dőlj be neki és nézzünk még egy pár hasonlót: 2. rész
A fogyókúrás termékek csodákra képesek: Dehogy! Hatékonyságuk korlátozott, és gyakran csak átmeneti eredményeket hoznak.
A reggeli kihagyása segít a fogyásban: Nem! Sokaknál éppen ellenkező hatást válthat ki, mivel hajlamosabbak lesznek a nassolásra.
A kardió mindenek felett áll: Igen, fontos az egészség szempontjából, de az erőnléti edzések és a súlyzós edzések is segíthetnek a zsírégetésben.
A zsírégető táplálékkiegészítők csodákat tesznek: Sajnos nincs meggyőző tudományos bizonyítéka a hatékonyságukra.
A gyümölcslevek egészségesek: Nem! Gyakran tele vannak cukorral és hiányoznak belőlük a rostok, ami miatt nem a legjobb választás a fogyókúra során.
A következő posztokban hozok még egy párat! Nézd meg azokat is!
Fogyókúrás tévhitek – 3. rész
Azt nyugodtan eheted az negatív kalória! Nem! Nincs ilyen! Semmi tudományos alapja!
Mondok még egy pár hasonlót, aminek nem szabad bedőlnöd! – 3. rész
Csak akkor kell inni, ha szomjas vagy
Nem. Az éhség és a szomjúság gyakran összekeveredik, így fontos folyamatosan hidratált maradni.
Az összes zsír rossz
Nem. Az egészséges zsírok, mint például az olívaolaj és az avokádó, fontosak az egészséges étrendben, még a fogyásban is.
A stresszmentes élet garancia a fogyásra
Nem. A stresszkezelés fontos, de nem mindenki fogy le automatikusan, ha kiküszöböli a stresszt.
A csökkentett ételfogyasztás mindig jó megoldás
Nem. A túlzottan alacsony kalória-bevitel károsíthatja az anyagcserét és más egészségügyi problémákat okozhat.
Volt már két poszt a témában és hozok még egy pár tévhitet! Nézd meg azokat is!
Fogyókúrás tévhitek – 4. rész
Minél hangosabban horkolsz, annál többet fogysz! Persze, nyilván! Nehogy bedőlj neki! És ezeknek sem:
A fogyasztó teák csodákra képesek
Nem! Bár pozitív hatásai lehetnek az emésztésre, nem helyettesíthetik az egészséges étrendet és az aktív életmódot.
Csak akkor kell mozogni, ha fogyókúrázol
Nem! A rendszeres testmozgás fontos az általános egészség és jólét szempontjából, függetlenül attól, hogy fogyókúrázol vagy sem.
A gyakori éhezés a kulcs a fogyáshoz
Nem! Az éhezés vagy a túl szigorú kalóriamegvonás gyakran hajlamosít az evészavarokra és a kompenzációs étkezésre, mint a nassolás!
Egy fogyókúra mindenkinek jó lesz
Nem! Minden egyes személynek más egyedi igényei vannak, ezért fontos az egyéni testtípus és életmód figyelembevétele a fogyókúra tervezésekor.
Ez volt a 4. poszt a témában, nézd meg az első 3 részt is!
15 természetes hashajtó étel – 1. rész
Tartsd egészségesen emésztőrendszered ezekkel az élelmiszerekkel!
Görögdinnye
Rendkívül magas víztartalma segít, hogy az elfogyasztott táplálék mozogjon a belekben és… azon túl is.
Teljes kiőrlésű gabonák
Még egy ok, amiért érdemes fogyasztani, a finomítatlan kenyeret, a quinoat, bulgurt , barna rizst és társait. Lágyítják a székletet, ami így könnyebben távozik és normalizálják a bélmozgást is.
Bogyós gyümölcsök
Tartalmazzák az egészséges bélrendszer egyik nagyon fontos összetevőjét, egy oldható rostot, mely a főtt ételeket is zseléssé teszi, ha kihűlnek.
Sötét leveles zöldek
Mint például a kelkáposzta! A természet egyik legjobb természetes hashajtója. De a spenót is tartalmaznak magnéziumot, ami segít lágyítani.
Mazsolák
Ez a rágcsálnivaló magnéziumot és rostot is tartalmaz a cél érdekében.
Következő posztban folytatom a listát! Nézd meg azt is!
15 természetes hashajtó – 2. rész
Joghurt és kefír
Probiotikumokat tartalmaznak, amelyek segítenek fenntartani a bélbaktériumok egészséges egyensúlyát.
Chia és lenmag
Ha joghurthoz vagy zabpehelyhez chia vagy lenmagot adsz, az a bombabiztos megoldás. Nem csak magas a rosttartalmuk, de jó omega-3 források is.
Alma és körte
Tele vannak pektinnel, ami serkenti a belek működését és fenntartja a dolgok rendszeres áramlását.
Brokkoli és karfiol
Oldható és oldhatatlan rostot is tartalmaznak, ami segít megszilárdítani a székletet és elősegíti a salakanyag áramlását.
Citrusfélék
A lédús gyümölcsök, mint a narancs, grapefruit, citrom és lime nemcsak magas víztartalommal rendelkeznek, de nagy mennyiségű bélműködést serkentő pektint is tartalmaznak.
Következő posztban folytatom a listát! Nézd meg azt is!
Kerek popsit, nagyobb bicepszet szeretnél? Nézzük mit egyél, mit ne a cél érdekében! – I. rész
Csirkemell: Alacsony zsírtartalmú és kiváló minőségű fehérjeforrás.
Pulykamell: Hasonlóan alacsony zsírtartalommal és magas fehérjetartalommal rendelkezik, ideális az izomépítéshez.
Lazac: Omega-3 zsírsavakban gazdag és kiváló minőségű fehérjeforrás, amely támogatja az izomnövekedést és az egészséget.
Túró: Magas fehérjetartalommal rendelkezik és könnyen emészthető, ideális az izomépítéshez.
Tojás: A tojásfehérje kiváló minőségű fehérjeforrás, és számos létfontosságú tápanyagot is tartalmaz az izomnövekedéshez.
Tej és tejtermékek: Például sovány tej, görög joghurt, és cottage cheese, melyek magas fehérjetartalommal és kalciummal rendelkeznek.
Fontos, hogy változatosan táplálkozz, és különböző forrásokból vigyél be fehérjét, hogy biztosítsd a szervezeted számára az összes szükséges aminosavat .
Következő posztban folytatom a felsorolást és azt is elmondom, mit ne egyél!
Kerek popsit, nagyobb bicepszet szeretnél? Nézzük mit egyél, mit ne a cél érdekében! – II. rész
Marhahús: Tartalmazza a szükséges aminosavakat és kreatint is, amelyek elősegíthetik az izom- és teljesítmény növekedést.
Szója: Szójafehérje, tofu és tempe formájában is fogyaszthatod, kiváló növényi fehérjeforrások.
Sárgaborsó: Gazdag fehérjében és rostban, szintén kiváló növényi alternatíva az izomépítéshez.
Vadhal: Alacsony zsírtartalommal és magas fehérjetartalommal rendelkezik, különleges és tápláló forrás az izomépítéshez.
Csicseriborsó: Nagyzserű növényi fehérjeforrás, amely gazdag aminosavakban és rostban.
Fontos, hogy rendszeresen eddz és változatosan táplálkozz, így biztosítva a különböző forrásokból származó fehérjét, hogy a szervezeted az izomépítéshez szükséges összes aminosavval rendelkezzen.
Következő posztban elmondom, mit kell kerülnöd! Nézd meg azt is!
És mik azok az ételek amiket mindenképpen kerülnöd kell, ha kerek feneket és nagyobb bicepszet szeretnél? – III. rész
Gyorséttermi és feldolgozott élelmiszerek: jellemzően magas cukor-, zsír- és kalóriatartalom, valamint alacsony tápértékű összetevők, amik nem segíti az izomépítést.
Üdítők és cukros italok: Magas cukortartalmuk miatt felesleges kalóriákat adnak és nem biztosítanak megfelelő tápanyagokat az izomépítéshez.
Alkohol: Fogyasztása mérsékelheti a tesztoszteronszintet és befolyásolhatja az izomépítést, valamint csökkentheti az edzés teljesítményét és regenerációját.
Magas zsírtartalmú ételek: Bár a zsírok fontosak az egészséges táplálkozásban, túlzott mennyiségben fogyasztva megnehezíthetik az izomépítést és növelhetik a testzsír százalékot.
Magas cukortartalmú élelmiszerek: Cukorral dúsított ételek és édességek gyorsan emelik meg a vércukorszintet, ami nem előnyös az izomépítés és az egészség szempontjából.
Előző két posztban elmondtam mik szükségesek.
Gyors fogyás, méregtelenítés a célod? A vízböjtöt próbáltad már? – I. rész
Az emberi test 60%-a víz, így ez az összetevő létfontosságú az egészségünk megőrzésében. A víz böjtöt egy olyan gyakorlatnak tekintik, amely hihetetlen előnyöket hordoz az általános egészségünk szempontjából.
Segíthet a test méregtelenítésében. Azáltal, hogy megtisztítja a szervezetet a felhalmozódott toxinoktól.
Másodszor, a víz böjt hihetetlenül hatékony lehet a gyulladások csökkentésében.
Illetve segíthet a fogyásban, súlykontrollban is. Mivel nem csak hogy pozitívan hat az emésztésre, de a megfelelő táplálkozási mintát is elősegíti, ami kulcsfontosságú a testsúly megfelelő kezelésében.
Végül, pedig a mentális egészségre is pozitív hatással lehet. A tisztább test és az egészségesebb emésztőrendszer jótékonyan hat az agyműködésre, növelve a koncentrációt és az általános hangulatot.
Érdekel? Következő posztban elmondom, hogyan állj neki!
Gyors fogyás, méregtelenítés a célod vízböjttel? – II. rész
Ez nem egy egyszerű diéta, hanem egy teljes életmódváltás lehetősége.
Az a lényege, hogy az adott idő alatt csak vizet iszol és nem eszel semmit. A kávé és a tea még megengedett, de csak feketén! Tej, cukor és minden egyéb nélkül.
Kezdésnek érdemes max 24 órát belőni, mely során már tapasztalhatóak lehetnek az előnyök, mint a méregtelenítés, a gyulladások csökkentése és a fogyás támogatása.
A böjt előtt fontos felkészülni, csak azért, hogy könnyebben átvészeld az időszakot.
Kezdd a böjtöt előkészítő napokkal, ahol fokozatosan csökkented az étkezési bevitelt, és növeled a folyadékfogyasztást.
Emellett érdemes mentálisan is felkészülni, és letisztázni magadban a böjt céljait és a motivációt amiért bele vágsz.
Hogyan vészeld át könnyedén? Következő posztban elmondom!
Gyors fogyás, méregtelenítés vízböjttel? – III. rész
A böjt során fontos figyelembe venni néhány hasznos tippet és praktikát, hogy könnyebben átvészeljük ezt az időszakot.
Elsőként a megfelelő hidratációt. Fontos, hogy elegendő vizet igyunk, hogy megelőzzük a kiszáradást és támogassuk a test méregtelenítő folyamatait.
Egy másik fontos tipp az, az elektrolitok pótlása. Mivel azok elvesztése könnyen bekövetkezhet, ezért fontos olyan italokat vagy kiegészítőket fogyasztani, amelyek elektrolitokban gazdagok. Például kókuszív vagy almaecet.
Emellett érdemes táplálékkiegészítőket is fontolóra venni, különösen a vízben oldódó vitaminokat és ásványi anyagokat. Például a C és B vitaminok.
Végül, ne feledkezzünk meg a mentális egészségről sem. Hiszen felmerülhetnek kihívások és nehézségek, ezért fontos a pozitív gondolkodásmódot fenntartani.
Hogyan zárd le a böjt időszakot, mit egyél először? A következő posztban elmondom!
Gyors fogyás, méregtelenítés vízböjttel? – IV. rész
Első részben elmondtam, miért jó ez neked. A másodikban, hogy készülj fel rá és hogyan alkalmazd. A harmadikban pár praktikát, amivel könnyebb átvészelni. Most elmondom, hogyan térj vissza az étkezésekhez, mivel ez kulcsfontosságú a böjt sikeres végrehajtásához.
Érdemes könnyen emészthető ételekkel kezdeni, mint például gyümölcsök, zöldségek vagy levesek, hogy ne terheljük túl az emésztőrendszert. Ez segíthet elkerülni az emésztési problémákat és visszazökkenten i a testet az étkezési rutinba.
Fontos, hogy figyeljünk az ételek minőségére és tápértékére. Olyanokat válasszunk, amelyek támogatják az egészséget és a vitalitást, és kerüljük amelyekben túl sok feldolgozott cukor, zsír vagy só van.
Legyünk türelmesek és hagyjunk időt a testünknek az alkalmazkodásra és a visszatérésre az étkezési rutinba.
Ha érdekel, nézd meg az első három részt is!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! 141. gyorstipp
Magadnak főzöl? Válassz egészséges módszereket!
Például a grillezés, forró levegős sütés, párolás egészségesebb mint az olajban sütés.
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! 142. gyorstipp
Tanuld meg olvasni az élelmiszerek címkéit!
Ha csak a tápanyagtartalmat, az adag méretét és az összetevők listáját átfutod, már meg is vagy.
Nehezen megy az életmódváltás? Itt van 5 tipp, hogy könnyebb legyen.
Kezdd kis lépésekkel, és fokozatosan építsd fel az új életmódod. Ez segít elkerülni, hogy túl sok változást kellene egyszerre bevezetned.
Legyél türelmes magaddal! Az új szokások kialakítása időbe telik, és vannak nehéz pillanatok. Ne add fel! Legyen türelmes magaddal!
Keress támogatást! Ne gondold, hogy egyedül vagy! Keress olyan embereket, akik támogatnak céljaid elérésében. Együtt mindig könnyebb!
Ne ragadj le egy étrendnél. Kísérletezz új ételekkel és receptekkel, amelyek megfelelnek az új életmódodnak.
Keress motivációt! Határozd meg, mi motivál és emlékezz erre a célok elérése közben. Lehet ez idézet, inspiráló kép vagy egy személyes cél.
Ne felejtsd el, hogy mindez időbe telik, és mindenki más ütemben halad. Legyen kitartó és higgy magadban, és lassan, de biztosan el fogod érni a céljaidat!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 117. gyorstipp
Naponta szedjél komplex multivitamint!
A szervezet így kevesebb étellel is beéri, hiszen hozzájut a szükséges tápanyagokhoz.
Péksüti reggelire, jöhet?
Szuper! Tele van cukorral és telített zsírokkal, ami ugyan gyorsan eltelít, de ugyan olyan hamar éhes is leszel utána! Tápanyag és rost szinte semmi nincs benne, vitaminokról nem is beszélve! Ezeket figyelembe véve, hívhatjuk akár üres kalóriás ételnek is, hiszen nincs benne semmi, ami hasznos lenne a testednek, főleg reggel, csak kalória! Ha még lecsűrsz hozzá egy energiaitalt, az már csak hab a tortán! Még több cukor vagy éppen cukor helyettesítő! Szuper!
Ennél konkrétan az is jobb, ha kihagyod a reggelit, mert így legalább a vacsora és ebéd közti időt, ha áttudod hidalni mondjuk egy kávéval feketén vagy egy teával, akkor az már egy 16-18 órás böjt is lehet, aminél kevés jobb dolgot tudnál tenni az egészséged érekében!
De egy kiadós reggelit semmi nem pótol: fehérje, rost, vitamin kell, hogy jól induljon a napod neked is és a testednek is!
A döntés a tiéd!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 110. gyorstipp
Írd le egy hétig mit eszel és fogyni fogsz!
Tudományosan bizonyított, hogy ha étkezési naplót vezetsz, legalább 15% kevesebbet eszel.
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 111. gyorstipp
Böjtölj a vacsora és a reggeli között!
Időzítsd úgy a két étkezést, hogy legalább 12 óra elteljen közöttük.
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 112. gyorstipp
Dobozolj minden vasárnap egész hétre előre!
Legalább 3-4 napra eltudod készíteni az ebédet és akár a reggelit is. így fixen tudod mit eszel.
20 étel, amit nem szabad a hűtőben tárolni! – III. rész
Természetes, hogy szinte bármit berakunk a hűtőbe, de néha szobahőmérsékleten frissebbek maradnak az ételek.
Szeletelt kenyér
A hűtő távol tartja a penészt, de kiszáríthatja. Tárold az extra adagot a fagyasztóban, amit eszel pedig a pulton.
Diófélék
Az íz megőrzése érdekében a legjobb, ha légmentesen záródó edényben tároljuk a kamrában vagy a szekrényben. Nem kell hűteni mivel nincs elég nedvessége a baktériumok gyors szaporodásához.
Avokádó
A legjobb szobahőmérsékleten tárolni, de ha hűtőbe rakod akkor sem teszel vele rosszat.
Csonthéjas gyümölcsök
Barack, szilva, nektarin. A legjobb szobahőmérsékleten tartani hogy tökéletesre érjenek.
Olivaolaj
Ezt az olajat hűvös, sötét helyen kell tárolni. Hűtőben tartva kevésbé folyós, vajszerűbb állagú lehet.
Már csak egy poszt maradt a húszas listából, nézd meg azt is!
20 étel, amit nem szabad a hűtőben tárolni! – IV. rész
Sok étel frissebb marad szobahőmérsékleten.
Paprika
Az alacsony hőmérséklet miatt elveszíti ropogós állagát, ami befolyásolja az ízét.
Savanyúság
Mivel már eleve sós lében van, maradhat a kamrában.
Csokoládé
Sötét, száraz helyen tartandó a maximális íz érdekében!
Padlizsán
Ha néhány napon belül megeszed, maradhat a pulton. A hűtő tompíthatja az ízét.
Tojás
Na, erről lehet vitatkozni, mert van ahol ott tárolják, máshol nem. A lényeg, hogy ha a hűtőben tartod, akkor ne az ajtóban, hanem egy polcon. Mert a folyamatos nyitogatás okozta hőmérséklet változás nagyon nem tesz jót neki, hamarabb megromlik.
A húszas lista végére értünk, nézd meg a három korábbi részt is.
15 étel, amit nem szabad a fagyasztóban tárolni – I. rész
A fagyasztó nagyszerű eszköz, de nem minden élelmiszerhez ideális, mivel használata után ételeink sokszor ehetetlen állagúvá válnak, sőt néha egészségügyi kockázatot is rejtenek.
Tej
Felolvasztva vizes darabokra esik szét, nem túl étvágygerjesztő! Minél magasabb a zsírtartalma, annál jobban szétesik.
Krumpli
Magas a víztartalma, így a nyers burgonya fagyasztás után pépes, puha lesz , főtten fagyasztva már nem olyan vészes.
Olajban sült ételek
Fagyasztás után elveszítik roppanósságukat és csak puha, pépes, sült ételek maradnak.
Tojás
Héjában tilos! Felverve, légmentesen záródó edényben, már oké!
Lágy sajtok
Fagyasztás után itt is csak vizes csomók maradnak, szinte ehetetlen.
Következő posztban folytatom a tizenötös listát. Kövess be és nézd meg!
15 étel, amit nem szabad a fagyasztóban tárolni – II. rész
A fagyasztó hasznos, de nem minden élelmiszernek.
Nyers zöldségek és gyümölcsök
A magas víztartalom jégkristályokat képez, ami olvasztás után kásásá, ehetetlené teszi őket.
Morzsával bevont ételek vagy desszertek
Sajnos a fagyasztó hidege után, csak ázott, puha pépek maradnak.
Már kiolvasztott húsok
A felolvasztott húsokat legjobb, ha elkészítjük és elfogyasztjuk, az elkészítés utáni maradék mehet vissza a fagyasztóba.
Joghurt
A fagyasztás nem öli meg az egészséges, élő és aktív kultúrákat, de felengedve a textúra elveszíti krémességét és szemcséssé válhat.
Főtt tészta
A kiolvasztott tésztamaradéktól nem leszel rosszul, de lehet, hogy nem szeretnéd megenni, ugyanis a legtöbb tészta pépes lesz.
Következő posztban folytatom a tizenötös listát. Kövess be és nézd meg!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 90. gyorstipp
Minden héten legyen egy csalónapod!
Ha tudod, hogy fixen van csalónap, könnyebb ellenállni a sóvárgásnak!
15 étel, amit nem szabad a fagyasztóban tárolni – III. rész
A fagyasztó nem minden élelmiszernek tesz jót.
Rizs
Főtt rizst soha ne tegyél a fagyasztóba, pépes lesz tőle! Ehető, de elveszíti ízét és állagát.
Majonéz
Fagyasztás után, szétválik, csomós állagú lesz, ami nem túl étvágygerjesztő.
Szaft
A maradék szósz problémás: mert finom, de csak 2-3 napig jó. Fagyasztás után a legtöbbször ez is szétválik és csomós lesz, de ha lisztalapú, akkor akár négy hónapot is eláll.
Fokhagyma
Fagyasztás után, megváltozik az íze: erős és keserű lesz.
Bizonyos fűszerek
Bors, hagyma, paprika, szegfűszeg. Szintén megváltozik az ízük. A zeller erősebb lesz, a curry pedig dohos mellékízt kap.
A tizenötös lista végére értünk, nézd meg a többi részt is!
20 étel, amit nem szabad a hűtőben tárolni! – I. rész
Természetes, hogy szinte bármit berakunk a hűtőbe, de néha szobahőmérsékleten frissebbek maradnak például a következők:
Egész dinnye
Felére csökkenhet az antioxidánsok száma, ugyanis a hűvös levegő gátolja azok növekedést.
Bazsalikom
Elfeketedhet. Tartsd inkább árnyékos helyen a pulton.
Krumpli
Hidegben a burgonyakeményítő cukorrá alakul. Ez durvább textúrát és enyhén édes ízt eredményez. Tartsd inkább a hűvös kamrában.
Uborka
Gyakori hiba, hogy hűtőben tartjuk, a boltban sem ott van! Vizes lesz tőle.
Hagyma
Levegőkeringésre van szüksége, hogy friss maradjon. Tárold inkább az egész hagymát lyukas papírzacskóban a kamrában. De ne a burgonya közelében; a hagyma gázt és nedvességet bocsát ki, amitől a burgonya gyorsabban megromlik.
Kövezetkő posztban folytatom a húszas listát!
20 étel, amit nem szabad a hűtőben tárolni! – II. rész
Természetes, hogy szinte bármit berakunk a hűtőbe, de néha szobahőmérsékleten frissebbek maradnak a következők ételek:
Paradicsom
A hideg levegő lelassítja a kémiai folyamatokat amelyek a paradicsom friss ízhez biztosítják.
Fokhagyma
A karakteresebb íz kedvéért, hűvös helyen, szellőző edénybe tartsuk, hogy a nedvesség bejusson.
Csípős szósz
A bolti csípős szószban lévő ecet és tartósítószerek megakadályozzák, hogy a kamrában megromoljon. A hűtőben tárolva viszont veszíthet a csípős ízéből.
Méz
Nem kerülhet a hűtőbe. Hideg hőmérsékleten ragadós lesz és kristályosodik. A szobahőmérséklet az ideális.
Kávé
A hűtőben lévő nedvesség hatására a bab megromolhat, ami miatt elveszítheti a friss, merész ízét amit a reggeli kávédban szeretsz.
Ez volt a második rész, jön még kettő!
Folyton basztatja az agyad a cukor?
De félsz, hogy túlzásba viszed? Indokolt, hiszen a cukortól hirtelen megemelkedik a vércukorszint, amitől sűrűbb a vér. Ezek súlyos betegségekhez és elhízáshoz vezethetnek.
A feldolgozott élelmiszerekben származó cukor, pedig csak tovább fokozza ezt a vágyat. Mi a megoldás?
A fehérje! Lassítja az emésztést, növeli a jóllakottságot és csökkenti az étkezés utáni vércukorszint-emelkedést és a sejtek cukorfelvételi sebességét. Vagyis stabilizálja a vércukorszintet és megelőzi a cukoréhséget.
Erre a legjobb fehérjeforrások a hüvelyesek. Raktam már róla posztot! Ezek hatékonyabbak, mint a hús és a tejtermékek, mivel a rosttal együtt kettős előnyt biztosítanak.
Lencse, bab, csicseriborsó, zöldborsó.
De ne akkor edd amikor sóvárogsz, hanem építsd be a napi étkezésedbe!
Tetszett? Nézz szét a profilon!
Magas a koleszterinszinted? Van rá egy egészséges trükk!
A szervezet kétféle koleszterint termel: a nagy sűrűségű, jót és az alacsony sűrűségű, rosszat. A jó segít megszabadulni a rossz koleszterintől a véráramban.
A telített és transzzsírokban gazdag ételek fogyasztása folyamatosan növeli a rossz koleszterint, ami szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet.
Ha azonban naponta elfogyasztasz egy avokádót, aminek ugyan magas a zsírtartalma – kb 30 gramm darabonként – de az egyszeresen telítetlen zsír, ami segít csökkenteni a rossz koleszterin szintjét, és így csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
Ugyan sok kalóriát is tartalmaz, de fogyasztása nem okoz súlygyarapodást.
Magas oldható rost tartalma viszont, felszívja a koleszterint a véráramban.
Próbáld ki!
Tetszett? Nézd meg a többi posztot is!
4 legjobb vitamin a vírusszezonban, az orvosok szerint
Mindegyik a természetes forrásból a legjobb, szóval az étkezésed legyen rendben és nem kell annyi tabletta.
- E-vitamin
Erős antioxidáns, amely erősítheti az immunrendszert. Kiváló forrásai a magvak, diók, növényi olajok, gabonacsírák.
- C-vitamin
Bár nem képes megakadályozni a megfázást, de csökkenti a légúti fertőzések tüneteit és időtartamát, főleg a D-vitaminnal karöltve. Létfontosságú tápanyag az immunrendszernek. Forrásai: narancs, grapefruit, kivi, nyers brokkoli és a kelbimbó.
- D-vitamin
Képes lehet megelőzni az influenzafertőzést, de az év ezen szakában nehezebb természetes úton hozzájutni, így érdemes vitaminkészítményekkel pótolni.
- Omega-3 zsírsavak
Igazi gyulladáscsökkentő, ami rendkívüli hatást gyakorol az immunrendszerünkre is. Lenmagolaj, olajos magvak, avokádó, tengeri halak, chia-mag.
Tetszett? Nézz szét a profilon!
Megrekedt a fogyásod? Itt van 15 egyszerű módszer, amivel újra beindíthatod! – 4. rész
Tele vannak fontos tápanyagokkal, ugyanakkor alacsony kalória én szénhidrát tartalmúak.
Legyen minden étkezésedben.
- Ne csak a mérlegnek higgy!
Ha edzéssel és diétával fogysz, lehet, hogy a mérleg nem mutat változást, pedig a zsír csökkenhet, az izom nőhet, de az is lehet, hogy sok vizet tartasz vissza.
- Egyél tojást naponta!
Alacsony kalória, magas fehérjetartalom és tele van hasznos tápanyagokkal. Ha a reggeli pékárut cseréled le tojásra, látni fogod az eredményt.
A 15-ös lista végére értünk, ezekkel a módszerekkel biztosan sikerül újra beindítani a fogyásod!
A csoki vajon egészséges?
Az lehet, ha a kakaó tartalma legalább 70 százalék.
A csokoládé ugyanis flavonoidokat tartalmaz, amik növényi alapú antioxidánsok.
Csökkentheti a szívbetegség kockázatát, elősegíti az erek tágulását, és javítja a szív- és érrendszer működést.
Javíthatja a hangulatot, hiszen serkenti az endorfinok termelődését, amelyek örömérzetet keltenek.
A kognitív funkciók javításával is összefüggésbe hozták.
Illetve javítja a bőr textúráját és növeli a hidratáltságát, segítik elnyelni az UV-sugarakat és fokozza a bőr véráramlását.
Csökkentheti az inzulinrezisztenciát, ami megakadályozza a vércukorszint megugrását, így távol tart a túlevéstől.
Mindig a kakaó százalékos arányát keresd a csomagoláson, minél magasabb, annál nagyobbak az egészségügyi előnyök.
De vigyázz, napi 30 gramm, ennyi szükséges az egészségügyi előnyökhöz, nem több.
5 dolog, ami a mesterséges édesítők elhagyása után történhet a testeddel
Elindulhat a megrekedt fogyásod. Lehet, hogy keveset eszel, mégsem fogysz. Ez lehet a sok édesítő miatt, ami inzulint szabadít fel a szervezetben.
Ugyanakkor vigyázni kell, mert elindulhat a hízásod is, ha a sok diétás üdítőt nem vízre, hanem vmi cukrosra cseréled le. Igyál inkább cukrozatlan teát, ha nem szereted a sima vizet.
Eltűnhet az édesség utáni vágyad, ugyanis az édesített élelmiszerek az agy jutalmazó rendszerét arra késztetik, hogy több cukrot és kalóriát keressen.
Egészségesebb lesz a bélrendszered. Mivel a hamis cukrok felboríthatják a bélbaktériumok kényes egyensúlyát, ami hatással lehet az anyagcserére, az immunrendszere és az általános egészségre is.
Hasonló posztokért, nézz szét a profilon!
15 fogyókúrás tévhit, amit azonnal elfelejthetsz! – I. rész
Ha fogyni szeretnél elhivatottnak és kitartónak kell lenned. Ne engedd, hogy félre vigyenek!
A 6 óra utáni evés hízáshoz vezet
Az össz kalória számít, de valóban szerencsés lefekvés előtt kis adag, tápanyagban gazdag ételek fogyasztása.
A zsírmentes és alacsony zsírtartalmú ételek jobbak a fogyáshoz
Gyakran a zsírmentes ételek több kalóriát tartalmaznak, mivel a kivont zsírt más összetevőkkel pótolják.
A túl sok szénhidrát elhízást okoz
A szénhidrátok az egészséges táplálkozás fontos forrásai. A hízás a túl sok plusz kalória miatt következik be, nem a szénhidrátok miatt.
A reggeli kihagyása segít a fogyásban
Valóban csökkentheti a napi kalóriabevitelt, de hosszú távon lelassíthatja az anyagcserét, ami elhízást okozhat.
Következő posztban folytatom a felsorolást, kövess be és nézd meg!
15 fogyókúrás tévhit, amit azonnal elfejthetsz – II. rész
Elhivatottnak és kitartónak kell lenned! Ne hagyd hogy félre vigyenek!
Minden finomság tiltott
Ha elkezdesz korlátozni bizonyos élelmiszereket nagyobb valószínűséggel fogsz belőlük enni. Egy süti nem a világ!
A gluténmentes diéta segít a fogyásban
Gyakran úgy gondolják, hogy egészségesebb pedig akár több kalóriát zsírt és cukrot is tartalmazhatnak ízfokozás céljából.
Lassú az anyagcserém, így nem tudok fogyni
Akkor pörgesd fel sporttal és egészséges ételekkel!
A tisztító kúrával kell kezdeni a diétát
Nincs rá szükség, sőt ezek egészségügyi problémákat például elektrolit-egyensúlyzavart kiszáradást és fejfájást okozhatnak.
Az étrend-kiegészítők elengedhetetlenek a gyors fogyáshoz
Hamis fogyást eredményezhet, ami növeli a jójó diéták esélyét szemben egy kiegyensúlyozott életmóddal.
Következő posztban folytatom kövess be és nézd meg!
15 fogyókúrás tévhit, amit azonnal elfejthetsz – III. rész
Ne hagyd hogy ezek a tévhitek félre vigyenek!
A fogyáshoz csak többet kell mozogni
Ha visszafogod a kalóriákat is, sokkal nagyobb valószínűséggel fogsz fogyni, mintha csak mozognál.
A vegetáriánus életmód hatékony fogyókúra
Az állati eredetű termékek elhagyása nem jelenti azt, hogy automatikusan vékonyabb leszel, sőt sokszor a húst szénhidráttal pótolják.
Éhezned kell, hogy fogyjál
Igen, valószínűleg fogyni fogsz, de izomtömeget is veszíthetsz ami miatt oda a jó közérzet és az energia.
Sok kis étel három nagy étkezés helyett
Teljesen mindegy, nem vagy vele előrébb! Megint csak az össz kalória a lényeg, nem az mennyire részre osztod.
Probiotikumokkal le lehet fogyni
Nagyszerű ötlet egészséges állapotban tartani a bélrendszert, de csak ettől nem fogsz lefogyni.
15 fogyókúrás tévhit, amit azonnal elfejthetsz – IV. rész
Nem tudsz lefogyni, mert a családban mindenki kövér
Ez csak kifogás! Lehet, hogy nehezebb, de mindenki letud fogyni!
Hihetetlen akaraterőre kell a fogyáshoz
Sokkal inkább egészséges szokások, amiket beépítesz a mindennapokba. Tervezd meg az egészséges napod; étkezést és edzés, így könnyebb betartani.
Minden nap ugyanannyi kalóriát kell enni
A cél az, hogy minden nap a lehető legkevesebb kalóriát vigyük be, de minden nap más és más. Egyik nap lehet több, majd a másik kevesebb.
Csak egy jó diéta van
Dehogy! Találd meg, ami neked a legjobb, amit a legkönnyben be tudsz építeni az életedbe.
Ha kész vagy, lazíthatsz
Nem! Akkor kezdheted előről! Új életmód, új te!
A lista végére értünk, nézd meg a többi részt is!
15 étel, ami hidd el, nem éri meg a kalóriákat – I. rész
Néha ellehet csábulni, de ezek az ételek tele vannak cukorral, zsírral és üres kalóriákkal.
Margarin
Vaj egészséges alternatívájának tekintették, de még mindig tartalmazhat káros transzzsírokat. Helyette inkább extra szűz olívaolajat használj.
Szirupos gyümölcskonzerv
Ha könnyű vagy nehéz szirupban van befőzve, akkor cukros, ellenben, ha lében vagy vízben, akkor valószínűleg egészséges.
Jégkrém
A legtöbb cukorból, cukorból és még több cukorból készül, mesterséges ízesítőkkel, tartósítószerekkel és színezékekkel.
Vattacukor
Könnyűnek tűnhet, de pont mint a jégkrém, 100% cukor.
Kávé italok
A cukorral édesített kávéitalok inkább desszertek, mint kávék és több cukrot, zsírt és kalóriát tartalmazhatnak, mint a legtöbb étel!
Következő posztban folytatom, kövess be és nézd meg!
15 étel, ami hidd el, nem éri meg a kalóriákat – II. rész
Ezek az ételek tele vannak cukorral, zsírral és üres kalóriákkal.
Alacsony zsírtartalmú mogyoróvaj
A mogyoróvaj olyan zsírokat tartalmaz, amelyek laktatóak és egészségesek. De amikor ezt lecsökkentik, gyakran cukorral helyettesítik.
Fehér csokoládé
Nulla kakaót tartalmaz, ellenben sok kalóriát, telített zsírt és cukrot.
Energiaital
Tele van cukorral! Abból lesz energiád. Plusz még a koffein is. Szuper kombó.
Feldolgozott hús
Zsírral, nitrátokkal és sóval teli feldolgozott húsokat, például szalámit és szalonna számos rákos megbetegedéssel hozták összefüggésbe.
Cukros üdítő
A nulla tápértékű ételek tipikus példája. Rendszeres fogyasztásuk hozzájárulhat az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához.
Következő posztban folytatom, kövess be és nézd meg.
15 étel, ami nem éri meg a kalóriákat – III. rész
Ezek az ételek tele vannak cukorral, zsírral és üres kalóriákkal.
Gyümölcsturmix
Bár egészséges összetevőkből készül, koncentrált kalóriabomba lehetnek. Az agy pedig nem regisztrálja ételnek, mivel folyékony kalória.
Lángos
A sokféle feltét miatt eltérőek a tápanyagtartalmak, de amiben egyeznek az a magas kalória és sok transzzsír, már egy lángosban is.
Hagymakarika
Egy adag több száz kalória, plusz még a szósz. Magas nátrium és telített zsír tartalom, míg a szószban plusz zsír és cukor.
Fehér kenyér
Javarészt teljesen feldolgozott szénhidrátból áll, amit a szervezet olyan gyorsan megemészt, hogy más tápanyagok nem is hasznosulnak, majd gyorsan követi a vágy újabb szénhidrát után.
A 15 lista végére értünk, nézd meg a többi részt is!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 68. gyorstipp
Egyél minden nap probiotikumokban gazdag ételeket.
A fermentált ételeket olyan egészséges baktériumokat tartalmaznak amelyek a bélben gyorsabb anyagcserére eredményeznek.
Tudod mennyi és milyen zsírt kell enned egy nap?
Az egy tévhit, hogy nem kell zsírt ennünk vagy legalábbis keveset, mert attól hízunk! Nem attól hízunk!
A napi kalóriabevitel 25-35%-nak zsírnak kell lennie, csak nem mindegy milyen zsírnak!
Az egészséges zsírok azok, amik általában egyszeresen vagy többszörösen telítetlenek.
Ezek csökkentik a szívbetegségek kockázatát, javítják a vér koleszterinszintjét, enyhítik a gyulladásokat.
Legfőbb forrásuk a halak, tejtermékek, diófélék, magvak és olajok.
Ha nem eszel elegendő zsírt, akkor a test nem tud feloldani alapvető vitaminokat, mint az A-, E-, D- és K, aminek súlyos következményei lehetnek.
Hasonló tartalmakért, nézz szét a profilon!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy gyors tipp! – 6. rész
A reggeli kávét ne ébredés után idd meg, hanem amikor már ettél valamit.
Ha reggeli után iszod, lelassítod a glükóztermelést, így kevesebb zsírsejt termelődik.
Igyál kávét, de feketén! Több elégetett kalória, gyorsabb anyagcsere, jóllakottság érzet.
Napi 3-5 csésze, 400mg koffein, szinte nulla kalória.
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 56. gyorstipp
Kerüld a fehér ételeket, melyek legtöbbször fehér lisztből, egyszerű szénhidrátból és hozzáadott cukorból állnak.
Fehér liszt helyett teljes kiőrlésű, fehér rizs helyett barna, cukor helyett alacsony kalóriás természetes édesítők.
15 fehérjeforrás, mely egészséges és megfizethető – 1. rész
Minden diéta alapja a megemelt fehérjebevitel. Itt van 15 egészéges és viszonylag olcsó fehérjeforrás!
- Természetes mogyoróvaj
Tele van fehérjével, egy-két evőkanálban kb 8 gramm. Sokféleképpen felhasználható; gyümölccsel, zabpehellyel, vagy turmixba keverve.
- Tojás
Az egyik legtápanyaggazdagabb élelmiszer az egész földön. Nemcsak tele vannak vitaminokkal, ásványi anyagokkal és egészséges zsírokkal, de fehérjével is. Egy nagy tojásban kb 6 gramm.
- Tonhalkonzerv
A hal fantasztikus fehérjeforrás és a konzerv változat sem kivétel. Egy-egy konzervben 20 gramm kiváló minőségű fehérje lehet.
- Sima görög joghurt
220g-ban kb 17gramm kiváló fehérje van, melyet magában, zöldséghez, turmixhoz vagy pékáruhoz adva is fogyasztható.
A következő posztban folytatom a felsorolást! Kövess be és nézd meg!
15 fehérjeforrás, mely egészséges és megfizethető – 2. rész
Minden diéta alapja a megemelt fehérjebevitel. Itt van 15 fehérjeforrás! II. rész:
- Napraforgómag
Bár a mag kicsi, elképesztő mennyiségű vegánbarát fehérjét tartalmaz. Salátákhoz, joghurtos parfékhoz nagyszerű kiegészítő lehet.
- Fekete bab
Az egyik legolcsóbb növényi fehérje és rostforrás. Egy csészében kb 15 gramm fehérje van. Levesek, saláták tökéletes kiegészítője lehet.
- Szardínia
Egy dobozban kb 23 gramm jól felszívódó fehérje van. Mivel egészben fogyasztandó, nagyszerű kálium és egyéb fontos tápanyagforrása egyben.
- Cottage Cheese
Alacsony kalória, magas fehérjetartalom. Sportolóknak kiváló választás. Számos receptet találhatsz vele. Egy dobozban kb 20 gramm fehérje van.
A következő posztban folytatom a felsorolást! Kövess be és nézd meg!
15 fehérjeforrás, mely egészséges és megfizethető – 3. rész
Minden diéta alapja a megemelt fehérjebevitel. Itt van 15 fehérjeforrás! III. rész:
- Tejsavófehérje
Beépítése az étrendbe az egyik legkényelmes módja a fehérjebevitel növelésének.
Egy adagban kb 20 gramm fehérje van.
- Lencse
Elképesztő növényi fehérjeforrás, egy csészében kb 18 gramm van, kiegészítve rostokkal, vassal, káliummal és B-vitaminnal.
- Zab
Egy tál zabpehely nagyszerű módja annak, hogy megőrizzük szívünk egészségét, miközben növeljük a fehérjebevitelt. Egy csésze kb 25 grammot tartalmaz, vitaminok és ásványi anyagokkal együtt.
- Lazackonzerv
A lazac drága, de a konzerv változat megfizethető és egészséges. Egy dobozban kb 26 gramm fehérje van, amit salátákhoz, hamburgerbe vagy akár simán magába is fogyasztható.
A következő posztban folytatom a felsorolást! Kövess be és nézd meg!
15 fehérjeforrás, mely egészséges és megfizethető – 4. rész
- Tökmag
A tökmag ugyan kicsi, de lenyűgöző mennyiségű fehérje van benne. Zabpehely, saláták kiváló kiegészítője lehet. 28 grammban kb 7 gramm fehérje van.
- Tej
Nagyon sokan nem tudják megemészteni, pedig jól felszívódó fehérjét tartalmaz turmixokhoz, levesekhez ideális lenne. Plusz rengeteg ásványi anyag, kalcium és foszfor van benne.
- Darált pulykahús
A darált pulyka rendkívül tápláló és olcsóbb mint az egész pulykamell. Soványhús, alacsony kalória-, de ugyanakkor nagyon magas a fehérje- és tápanyagtartalommal.
Ezzel a 15 lista végére értünk, nézd meg a többi részt is!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 59. gyorstipp
Egyél gabonapelyhet reggelire minél többször.
Sokkal kisebb eséllyel hízol el, ha zabpelyhet vagy magas rosttartalmú, alacsony cukortartalmú gabonapelyhet eszel reggelire.
Megrekedt a fogyásod? Itt van 15 egyszerű módszer, amivel újra beindíthatod! – 1. rész
- Vedd vissza a szénhidrátokat
Nem csak, hogy csökkenti az éhséget és elősegíti a teltségérzet kialakulását, de fokozza a keton termelést a szervezetben, ami csökkenti az étvágyat.
- Növeld az edzések gyakoriságát vagy intenzitását
Ha fogysz, sajnos lelassul az anyagcseréd. A testmozgás viszont ellensúlyozza ezt a hatást. Heti 1-2 plusz edzés vagy az edzések intenzitásának növelése segíthet az anyagcsere felgyorsításában.
- Kövesd nyomon mit eszel
Az emberek legtöbbször alábecsülni az elfogyasztott élelmiszer mennyiségét. Ha nem írod, nem számolod, a dupláját is megeheted annak amit gondolsz.
- Ne spórolj a fehérjével
Először is jobban fokozza az anyagcserét, mint a zsír vagy a szénhidrát, másodszor csökkenti az éhségérzetet és megakadályozza az izomtömeg csökkenését.
A következő posztban folytatom a felsorolást! Nézd meg és kövess be!
Megrekedt a fogyásod? Itt van 15 egyszerű módszer, amivel újra beindíthatod! – 2. rész
- Kezeld a stresszt
A stressz gyakran gátolja a fogyást, mivel hatására kortizolt termel a szervezet, ami elősegítheti a hasi zsír lerakódását. A nőknél ez a hatás még jelentősebb lehet.
- Próbáld ki az időszakos böjtöt
Az időszakos böjtök egyre népszerűbbek: segít kevesebb kalóriát fogyasztani, megőrizni az izomtömeget és az anyagcsere sebességét is fenntartani.
- Kerüld az alkoholt
Ugyanis megzavarhatja a fogyást, mivel üres kalóriákat biztosít, megkönnyítve a túlevést és növeli a hasi zsír lerakódását. Alkalmanként kis mennyiség belefér, de ne legyen napi rutin.
- Egyél több rostot
Mivel elősegíti a fogyást azzal, hogy lassítja az étel mozgását az emésztőrendszerben, csökkenti az étvágyat és az élelmiszerből felvett kalóriák számát.
A következő posztban folytatom a felsorolást! Nézd meg és kövess be!
Megrekedt a fogyásod? Itt van 15 módszer, amivel újra beindíthatod! – 3. rész
- Minden étkezésben legyen fehérje, legalább 20 gramm
Az anyagcsere felgyorsítása és a fogyás elősegítése érdekében elengedhetetlen.
- Igyál vizet, kávét vagy teát
A víz 30%-kal fokozhatja az anyagcserét, különösen étkezés előtt ajánlott. A kávé és a tea koffeint tartalmaz, amely fokozza a zsírégetést és az anyagcserét is.
- Aludd ki magad
A rossz alvás csökkenti az anyagcserét és megváltoztatja a hormonszintet, mely elősegíti az éhségérzetet és a zsírlerakódást.
- Legyél minél aktívabb
Az edzés is fontos, de egyéb napközbeni mozgások is számítanak: állj fel minél gyakrabban, égess annyi kalóriát amennyit csak lehet.
A következő posztban folytatom a felsorolást! Nézd meg és kövess be!
20 ok, amiért nem fogysz annyit, amennyit szeretnél – 1. rész
Ha egészségesen eszel és edzel, de mégsem fogysz, annak oka van. Íme 20 ok, első rész:
- Lehet, hogy anélkül fogysz, hogy észrevennéd! Ha a mérleg nem mutatja, a zsír csökkenhet, míg mondjuk nő az izom. Ezenkívül a vízfogyasztás, hormonok és a napi ingadozás is befolyásolja.
- Nem figyeled, hogy mit eszel
A tudatosság hihetetlenül fontos, ha fogyni szeretnénk, mivel sok embernek fogalma sincs, mennyit eszik valójában. Vezess étkezési naplót!
- Nem eszel elég fehérjét
Elengedhetetlen a fogyáshoz, mivel segít megelőzni az anyagcsere lelassulását és megelőzni a hízást. Figyelj arra, hogy sok fehérjében gazdag ételt egyél.
- Túl sok kalóriát eszel
Sok ember hajlamosak jelentős mértékben alábecsülni kalóriabevitelüket. Használj kalóriaszámlálót! Ez a fehérjebevitel megemelése miatt is fontos.
- Nem eszel teljes értékű ételeket
Az élelmiszerek minősége ugyanolyan fontos, mint a mennyisége. Ügyeljen arra, hogy teljes értékű élelmiszereket egyél. A túl sok feldolgozott élelmiszer negatívan befolyásolhatja a fogyás sikerét.
20 ok, amiért nem fogysz annyit, amennyit szeretnél – 2. rész
Ha diétázol és mozogsz is, de mégsem fogysz, annak oka van. Íme 20 ok, második rész:
- Nem emelsz súlyokat
Az ellenállásos edzés segít megelőzni az anyagcsere lassulást, fenntartani az izomtömeget és hogy formás maradjon a test. Így segít fenntartani a hosszú távú zsírvesztést.
- Nem eszel, hanem falsz
Vagyis gyorsan eszel nagy mennyiségű ételt, gyakran többet, mint amire a szervezetnek szüksége lenne. Még ha ezek egészséges ételek is, a kalóriák akkor is számítanak.
- Nem kardiózol
Az aerob gyakorlatok, amik megemelik a pulzusszámot – kocogás, bringa, úszás – nagyon hatékonyak lehetnek a hasi zsír elégetésében. Próbálj meg rendszeresen kardiózni.
- Még mindig cukrosat iszol
Gyakran az ember kalóriabevitelének jelentős részét teszik ki a cukros italok. Ez nem csak a kólára vonatkozik, sokszor egészségesebb italokra tele vannak vele!
- Nem alszol jól
A rossz alvás az elhízás egyik legnagyobb kockázati tényezője. Nemcsak az elhízás kockázatát növeli, de a fogyást is gátolja!
Folytatom a listát, a következő posztban! Kövess be és nézd meg!
20 ok, amiért nem fogysz annyit, amennyit szeretnél – 3. rész
Ha diétázol és mozogsz is, de mégsem fogysz, annak oka van. Íme 20 ok, harmadik rész:
- Nem csökkented a szénhidrátfogyasztást
Az alacsony szénhidráttartalmú diéta, akár 2-3x több fogyást eredményezhet, mint az alacsony zsírtartalmú.
- Túl gyakran eszel
Tévhit, hogy mindenkinek sok kis étkezésre van szüksége az anyagcsere felgyorsítása és a fogyás érdekében. Sokszor túlzott kalóriabevitelhez vezet.
- Nem iszol vizet
A kalóriabevitel csökkentése érdekében minden étkezés előtt igyál egy pohár vizet. Illetve a vízivás már önmagában megnöveli az elégetett kalóriák számát.
- Túl sok alkoholt iszol
Ha fogyni szeretnél, de ragaszkodsz az alkoholhoz akkor inkább a rövid italokat válaszd és azt keverd össze nulla kalóriás italokkal. A sör, bor, koktélok magasabb kalóriatartalmúak.
- Nem eszel tudatosan
A tudatos táplálkozásnak nevezett technika, a világ egyik legerősebb súlycsökkentő eszköze lehet.
Próbáld ki, ha fogyni szeretnél!
20 ok, amiért nem fogysz annyit, amennyit szeretnél – 4. rész
Ha diétázol és mozogsz is, de mégsem fogysz, annak oka van. Íme 20 ok, negyedik rész:
- Egészségi állapotod nem megfelelő
Vannak olyan betegségek és gyógyszerek, amelyek hízáshoz vezethetnek, így jelentősen megnehezítik a fogyást.
- Gyorskaja-függő vagy
Az emberek 20%-a gyorsétel-függő! Ha folyamatos vágyat érzel a gyorséttermi ételek után, az jelentősen megnehezítheti a súlyvesztést.
- Túl sokáig diétázol
Ha hosszú hónapok óta diétázol és már nem mozdul a súlyod, tarts egy kis szünetet! Próbáld meg napi néhány száz kalóriával növelni a kalóriabevitelt, aludj többet, súlyzózz, majd kezd el újra!
- Irreálisak az elvárásaid
A fogyás lassú folyamat, ami gyors sosem tartós! Sokan sajnos elveszítik a türelmüket, mielőtt elérnék céljukat. Állíts fel reális célokat!
- Túlságosan a diétára koncentrálsz
A fogyókúra sosem hosszú távú megoldás. Ha az a cél, hogy lefogyj és hosszú távon megtartsd a súlyod, összpontosíts egészségesebb életmód és szokások felvételére a mindennapokban.
Ezzel a húszas lista végére értünk. Nézd meg a korábbi részeket és hasonló tartalmakért kövess be!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 29. rész
Turbózd fel a reggelid, fehérjével!
15-25 gramm fehérje a reggeliben lassan emésztődik, elnyomja az éhséghormonokat és segít fenntartani a jóllakottság érzést.
„hozzáadott cukrot nem tartalmaz” – Ne tévesszen meg ha ezt olvasod!
Ugyanis legtöbbször mesterséges édesítőszerekkel pótolják!
Amik igaz, hogy alacsony vagy nulla kalóriát tartalmaznak, de közben
édesen tartják az ízlelőbimbókat, ezáltal fokozva a cukor utáni vágyat
és növelik az étvágyat is, ami több étkezéshez, nassoláshoz vezet.
Szóval nem biztos, hogy a legjobb társad a fogyásban!
Dönts okosan!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 31. rész
Vezess étkezési naplót!
Kimutatták, hogy akik étkezési naplót vezetnek, 15 százalékkal kevesebbet esznek, mint akik nem. Vigyázz a hétvégékre! Hajlamosak vagyunk 115 plusz kalóriát fogyasztani elsősorban alkoholból és zsírból.
15 étel amibe nem is gondolnád, hogy mennyi cukor van! 1. rész
A túl sok cukor elhízást, szívbetegséget, cukorbetegséget és akár rákot is okozhat. Figyelj oda mit eszel/iszol!
- Alacsony zsírtartalmú joghurt
A zsírtartalom valóban alacsony, de ízfokozónak sokszor cukrot használnak.
- Barbecue (BBQ) szósz
Akár az egy harmada is cukor lehet!
- Ketchup
Hasonló kategória mint a BBQ szósz!
- Gyümölcslé
Simán lehet benne annyi cukor, mint például a kólában.
- Spagetti szósz
Ellenőrizd, hogy nem-e a fő összetevők között szerepel, mert sokszor sajnos igen!
15 étel amibe nem is gondolnád, hogy mennyi cukor van! 2. rész
A túl sok cukor elhízást, szívbetegséget, cukorbetegséget és akár rákot is okozhat. Figyelj oda mit eszel/iszol!
- Sportitalok
Nagy mennyiségű cukrot tartalmazhat, mely gyorsan felszívódik és energiát ad.
- Ízesített kávék
Nagyon népszerű, de ezekben elképesztő mennyiségű cukor lehet.
- Jeges tea
Akár a kólával megegyező cukrot tartalmazhat.
- Fehérjeszeletek
A 20 gramm fehérje mellett, simán lehet akár 20 gramm cukor is! Nézd meg!
- Reggeli gabonapehely
Gyors és népszerű reggeli étel, mindenképpen ellenőrizd a címkén a cukortartalmat!
15 étel amibe nem is gondolnád, hogy mennyi cukor van! 3. rész
A túl sok cukor elhízást, szívbetegséget, cukorbetegséget és akár rákot is okozhat. Figyelj oda mit eszel/iszol!
- Gabonaszeletek
Sok esteben csak álruhás cukorkák. Kevés rostot és fehérje, sok cukor.
- Gyümölcskonzerv
Nagyon sokszor cukros szirupban tartósítanak.
- Előre elkészített turmixok
Ügyelj az összetevőkre és az adagokra! Sok cukrot tartalmazhat!
- Csokis tej, kakaó
Alapvető ízfokozó lehet bennük a cukor.
- Előre elkészített levesek
Nem is gondolnánk, hány féle és mekkora mennyiségű cukor lehet egy-egy levesben!
A 15 lista végére értünk, nézd meg az első két posztot is!
Üres kalória! Milyen jól hangzik igaz? Tudod hogyan segítheti a diétádat?
Üres kalória azt jelenti, hogy nem tartalmaz szinte semmi vitamint vagy ásványi anyagokat, ami a szervezetnek jó lenne, csakis a kalóriát! Ezek legtöbbször zsírok, cukrok és alkoholok.
Amiket ha nem égetsz el, szépen zsír lesz belőle!
Tele van üres kalóriával: a sütemény, kóla, energiaitalok, gyümölcslé, virsli, pizza, hamburgerek, sült krumpli, stb. Minden ami eteti magát.
Szóval ezek sehogy nem segítik a diétádat, sőt, pont ezektől kell megszabadulnod! Ne csapjon be a neve!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 18. rész
Minden főétkezést levessel vagy salátával kezdj!
Egy tányér alacsony kalóriás leves vagy saláta elősegíti a teltségérzetet és a fogyást!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 19. rész
Egyél napi 3x, ebből kettő legyen fehérjedús és a 3. amit csak szeretnél!
De az adagokra figyelj, különösen a kedvenc étkezésnél!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy tipp! – 25. rész
Reggelizz minden nap! Támogatja az anyagcserét és a vércukorszint egyensúlyát!
Kísérlettel igazolták, hogy akik rendszerint kihagyják a reggelit, nagyobb az elhízás és az elhízással összefüggő krónikus betegségek kockázata.
10 táplálkozási tipp, hogy az újévi fogadalmad sikeres legyen – 2. rész
Egyél gyakrabban, 3 nagy étkezés helyett 5-6 kis étkezést
Sovány fehérjéket egyél!
Szénhidrátból pedig alacsony glikémiás indexűt!
Egyél több rostot!
És egy kis mennyiségű jó zsírt!
Tartsd be ezeket és kezdj el mozogni!
Lusta vagy fogyózni? Itt egy gyors tipp! – 4. rész
Igyál tejsavófehérjét egy-egy étkezés helyett! Jelentős súlycsökkenést eredményez és nő a fehérjebevitel.
Sok fehérje cukrot tartalmaz! Válassz okosan!
10 táplálkozási tipp, hogy az újévi fogadalmad sikeres legyen – 1. rész
Kövesd nyomon, mit eszel, hogy számoltatható legyen a kalória!
Gondold át mi késztet arra, hogy sokat eszel és cseréld le valami másra.
Korlátozd a cukrokat!
Kerüld a folyékony kalóriákat!
Válasszon teljes kiőrlésű pékárut!
Fogyás hasról? Így sikerülni fog!
Felejtsd el a hasedzést! Semmit nem érsz vele, illetve a hasizmaid megerősödnek, de most nem ez a cél!
Aerob edzéseket kell csinálnod! Ne ijedj meg semmi komoly:
- séta
- úszás
- lassú bringa
Vigyázz! Ha mindezeket tempósan csinálod, már nem zsírt égetsz!
ÉS az örök klasszikus! Figyelj már oda a kajára!
- több fehérje, több zöldség, több rost
- kevesebb édesség és alkohol.
No meg a megfelelő folyadékbevitelre, az mindennek az alapja!
Mit tehetsz a száraz bőr ellen?
Mit tehetsz a száraz bőr ellen?
Kívülről és belülről is hidratálni kell.
A belső hidratálás nem nagy ördöngösség:
- napi 3 liter víz
- egészséges étkezés
- és kerüljük a cigit és az alkoholt.
A külső hidratálás történhet reggel különféle kozmetikumokkal vagy este, lefekvés előtt, mivel fürdés után a legszárazabb a bőr! Így nagyon nem mindegy, hogy mivel mosakszunk!
- Hidratálja és táplálja a bőröd
- Legyen benne bőrfeszesítő és öregedésgátló anyag is
Válassz tudatosan: színezek-, tartósítószer- és SLS mentes terméket! Az oxigén erejével!
Édességgel fogyózni? Lehetséges!
Egy amerikai professzor kipróbálta! 10 héten szinte csak édességet evett. 1/3 rész volt csak zöldség, fehérje és vitaminok!
10 hét alatt 27 kilót fogyott és néhány egészségügyi értéke még javult is!
De mi volt a titok? A kalóriaszámítás! Igaz, hogy szinte csak édességet evett, de 1800-ban maximalizálta a napi bevitt kalóriamennyiséget!
Rövidtávon így is lehet eredményt elérni, a kérdés az, hogy vajon megéri-e?
Vékonyabb combokat szeretnél?
Csak onnan nem fogsz tudni fogyni!
Ha a kaján nem változtatsz, a combod sem lesz vékonyabb!
Iktass be heti többször lassú sétát, bringát! Ha lihegés nélkül tudsz beszélni, jó a tempó!
30-40 perc!
Ha edzed a combod, attól nem lesz vékonyabb! De szépen formálódni fog és legalább több kalóriát égetsz el az edzéssel.
Légy türelmes! Ne add fel!
Minden itt dől el!
15 módszer, hogyan fogyjál diéta és edzés nélkül! – 1. rész
- Egyél lassan, így lassul az étkezés és csökken a mennyiség! Az agynak idő kell, hogy felfogja eleget ettél.
(A gyorsan evők sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek elhízottak.)
- Használj kisebb tányért, így becsaphatod az agyadat, hogy többet ettél, mint valójában!
(A mai tányérok nagyobb, mint régen.)
- Egyél sok fehérjét, ugyanis erős hatással van az étvágyra. Nő a teltségérzet, csökken az éhségérzetet.
(A fehérje számos hormont érint, amely szerepet játszik az éhségérzetben és a jóllakottságban.)
15 tipp, hogyan fogyjál diéta és edzés nélkül! – 2. rész
(TUDOMÁNYOSAN IGAZOLVA)
- Tartsd elzárva az egészségtelen ételeket! Ne legyen szem előtt a nasi!
(ÍGY NAGYOBB ESÉLLYEL NEM ESZEL BELŐLE!)
- Egyél rostban gazdag ételeket, növeli a jóllakottság érzetet és lassítva az emésztést.
(Különösen jó a viszkózus rost: bab, zabpehely, kelbimbó, spárga.)
- Igyál rendszeresen vizet, főleg étkezés előtt!
(fél liter víz étkezés előtt 50% növeli a fogyás esélyét!)
A következő posztban folytatom!
15 módszer, hogyan fogyjál diéta és edzés nélkül! – 3. rész
- Kisebb adagokat tálalj
Az adagok tudatos csökkentése működő stratégia vagy pl az előétel elhagyása.
(A nagyobb adagok több étel fogyasztására ösztönöznek.)
- Egyél telefon és tv nélkül
Ha arra figyelsz, amit eszel, kevesebb fogsz enni.
Akik elterelték a figyelmüket, kb 10-20%-kal többet esznek.
(az étkezésre figyelj! sokat segíthet a fogyásban.)
- Aludd ki magad
Az alváshiány megzavarhatja több étvágyszabályozó hormonok működését, melyek ingadozása növeli az éhséget.
(Kevés vagy rossz alvás jelentősen növeli az elhízás kockázatát.)
15 tipp, hogyan fogyjál diéta és edzés nélkül! – 4. rész
- Ne igyál cukros italokat
Lehet, hogy ez a legrosszabb összetevője az étrendnek.
A folyékony kalóriák nem befolyásolják a teltségérzetet!
(Az agy nem ismeri fel a folyékony kalóriákat, így jóval többet viszel be.)
- Egészségtelen ételt piros tányérra tedd
Az önkénteseken végzett kísérletek szerint, kevesebb nassit ettek piros tányérról, mint mondjuk fehérről.
(A vörös szín leállási reakciót vált ki az agyból.)
- Kerüld a stresszt
Erős hatással van az étvágyára és a súlyára, mivel megemeli a kortizol szintet, ami növelheti az éhséget.
(A felborult hormon egyensúly miatt többet eszel.)
Már csak három van hátra a 15-ből!
15 módszer, hogyan fogyjunk diéta és edzés nélkül – 5. rész
- Kezdj el főzni! Gyorsabb és egyszerűbb a kész ételt megvenni. De ezek gyakran magas kalória- és zsírtartalmúak.
Ha te készíted, te döntöd el mi van benne!
- Nassolj ésszel! Az egészséges nassolás elősegítheti az anyagcserét.
Számold és tartsd ellenőrzés alatt az adagokat!
- Naponta használd a mérleget! Így kontroll alatt tudod tartania diétád és reagálni a változásra.
Ha csökken a súlyod jó úton vagy, ha nő, változtass!
Mik az elhízás okai?
- Elsősorban a nem megfelelő táplálkozás
- A mozgásszegény életmód
- Kevés folyadékbevitel
- Alkohol, kávé, cukros üdítők
Sokan nem is gondolnák, de a Stressz önmagában egy nagyon jelentős faktor! És ez nem csak munkahelyi stressz! Simán lehet otthoni is! Ami szorongást kelt bennünk, már előidézheti!
És erre meg rájön a genetika, betegség, életkor!
Puff neki!
5 tipp Hogyan kezeld a narancsbőröd otthon!
- Mindennek az alapja a megfelelő étkezés és folyadékbevitel! Ha ez nincs rendben, nehéz a többivel jó eredményt elérni.
- Sportolj! A rengeteg pozitív hatás mellett megerősítheted a narancsbőr alatti izmokat, ezzel csökkentve azok láthatóságát!
- használj krémet! Ne csak sportoláshoz, akár házimunkához vagy kiránduláshoz is!
- Radírozd a bőröd! Ezzel eltávolítod a felső hámréteget, így serkentve a bőr megújulását!
- hideg-meleg zuhany! Kell hozzá akaraterő, de fokozza a vérkeringést, így feszesíti a bőrt!
Mire jó a citromos víz?
Méregtelenít? A vesék és a máj optimális működésére nem gyakorol hatás!
Javítja az emésztést? Sajnos, erre nincs semmilyen bizonyíték.
És az immunrendszerre gyakorolt hatása is elenyésző, hiszen egy citrom vitamin és az antioxidáns tartalma elhanyagolható.
De nyugodtan turbósítsd a vized vele, főleg ha így többet iszol és így lecseréled a cukros üdítőket! Ebben rejlik a csodája és nem a felépített mítoszokban!
Citromos vízzel lefogyni?
Ha ettől várod a csodát és nem teszel mellé semmit, akkor csalódni fogsz.
De, ha elkezdesz megfelelően táplálkozni, oda figyelni az ivásra és netán még mozogsz is valamit, akkor segíthet. Például abban, hogy
letedd a cukros kávét és üdítőket – így csökken a kalóriabevitel!
és több vizet igyál – aminek eleve súlycsökkentő hatása lehet.
Szóval a citromos víz segíthet, ha komolyan gondolod a fogyókúrát, de önmagában nem sokat ér!
Sőt, ha túlzásba viszed még káros is lehet!

